CP válaszol – felnireszelés
By Karc • Sep 23rd, 2008 • Category: BlogEddig nem volt gondom kireszelt felnivel, bár elég vigyázva bringázom. Ha az “ablakok” sarkait nem élesre, hanem ívesre reszeled, erősebb marad a felni, mert az élek mentén tud megrepedni, vagy összerogyni.
Ezeket az eszközöket használom a felnireszeléshez:
És ezt a munkapadot, melynek két lapja úgy mozgatható, mint a satu:
Ha feketék a küllőid, vagy ha 20-as kereked van, ajánlatos kifűzni a kereket, hogy ne karistold le a küllőkről a fényezést, és hogy ne is akadj beléjük a reszelővel.
Először bekarcolok minden küllőlyuk szélétől egy bizonyos távolságot, hogy meddig érjen majd a kireszelni kívánt “ablak”. Ez a távolság a 26″-os első felnimnél 7 mm, a hátsónál 9 mm. A 20-as felniknél a kör alakú furat széléig reszelem csak, mert ott általában eleve kisebb ez a távolság.
2. lépésként állítva befogom ebbe a munkapadba a felnit, és egy lapos reszelővel, ami még pont befér a gyári könnyítő furaton, elkezdem lefelé reszelni a jelölésig az összes ablakot egymás után, tehát munkafázisonként dolgozom. Ha az összes ablakon kész ez a lapolás az egyik oldalon, megfordítva fogom be a munkapadba a felnit, és a lyukak másik oldalát reszelem ugyanígy.
3. lépésként széttekerem a munkapad két lapját egymástól a lehető legtávolabbra, és ráfektetem a kereket. Ha be van fűzve a kerék, az agy pont elfér az asztal két lapja közötti helyen, és így a felni oldalfala felfekszik a két lap síkjára. Párhuzamszorítóval rögzítem a felnit az asztalhoz, és egymás után az összes furat egyik, majd másik szélétől függőlegesen lefelé reszelem a felnit a 9,5 mm átmérűjű kör keresztmetszetű reszelővel addig, amíg el nem érem a felni oldalsó kamrájának falát. Így lesznek kerek sarkok. Ezután egy lapos reszelővel kireszelem a közepen megmaradt részt ugyancsak az oldalsó kamra faláig, ügyelve, hogy ne reszeljek bele a már készen lévő lekerekített sarkokba.
Ha kész az összes “ablak”, megfordítom a felnit és a másik irányba is megcsinálom ugyanezt.
4. lépésként egy véső oldalélével lehúzom az összes ablak összes éléről a sorját, és kész a felnikönnyítés. Sok sikert hozzá!
CP
Karc is
Email this author | All posts by Karc




