Trial EB 2009 Zoetermeer, Hollandia I

By bike3al • Jul 9th, 2009 • Category: Blog

Sziasztok!

Sikerült megszereznem a média akkreditációt az EB idejére, ezért ha minden jól megy naponta akár többször is jelentkezem majd a legfrissebb infókkal.

Ma délután megérkeztünk, kicsit elnyúlt az utazás, de minden sima végül. Elfoglaltuk a szállodát és a srácok ép a pályákat nézik át tüzetesen, majd bringázni indulnak kicsit. A selejtezőkről egyelőre annyit tudni, hogy 6 szekció lesz 3 körben. Bejártam én magam is a pályákat és elmondhatom, hogy a többéves nemzetközi versenylátogatásaim alatt SOHA nem tapasztaltam ilyen kemény szekciókat. Az ugrások önmagukban nem feltétlen jelentenének gondot a válogatott tagjainak, viszont sikerült olyan körülmények közé helyezni őket, ami nem kis vakmerőséget és hatalmas technikai felkészültséget, valamint a 101. százalék beleadását igényli. Néhol akár 3-4 méter magasban egy szikla élén egyensúlyozva kell kitalálniuk az erős és gyakran változó irányú szélben, hogy a 1,5-2 méterrel alacsonyabban lévő akadály melyik pontjára érkezzenek, ugyanis a hétvégére jósolt eső valószínűleg olyannyira szétáztatja majd a már szárazon is képlékeny talajt, hogy a pályabejárás néhol lényegét veszti, ugyanis minden egyes versenyző után máshogy alakulnak majd a körülmények. A szekciók hossza is érdekesen alakult. Némelyiket gyalog is nehéz beszorítani 2:30 közé.

Akadt kis probléma a nevezésekkel kapcsolatban is. Egy szervező által bemutatott nevezési listán egyetlen magyar induló SEM szerepelt. Azt mondta talán félreértés lesz, bár elég rémisztő a dolog. Holnap lesz majd a regisztráció, szorítsatok!

És persze drukkoljatok is, hiszen nem kis feladat vár a srácokra, név szerint Hegedűs Lászlóra (26″E), Erdélyi Ádámra (26″E) és Majoros Jánosra (20″E). Kemény feladat lesz, de elszántak!

bike3al

Tagged as: , , , , , ,

bike3al is
Email this author | All posts by bike3al

3 Responses »

  1. Hajrá Magyarok!
    Remélem minnél gyakoribb lesz a frissítés, ha máshol nem is, legalább twitteren.

  2. Hajrá Hegedüs,Ed,és János!
    köszönjük a közvetitést :)

  3. Mindent bele srácok … veletek vagyunk lélekben még a 4m magas sziklaélen is :)

Leave a Reply