Factory Extrém Napok – beszámoló
By Karc • Feb 11th, 2010 • Category: Hírek / Cikkek, UncategorizedLezajlott 2010 első versenye, mégpedig Miskolc városában. Nagyon vártuk már, mert úgy tudtuk elég nagyszabású lesz, na meg rég voltunk már versenyen. Reggel egy kis késéssel indultunk és mire Miskolc határába értünk még nagyjából időben voltunk. Aztán egy megálló beiktatásával, többszöri telefon után és a helyiek megkérdezésével együtt, egy bő fél óra kevergéssel ráleltünk a helyre (keserédes mosollyal konstatáltam, hogy többször is elhaladtunk a bejárat előtt). Sajnos ez a versenyünk kezdete előtt egy 10 perccel történt, így a bicikliket gyorsan lekapva az autóról már mentünk is be a csarnokba. Személy szerint nekem nagyon tetszett a hely, csak az az ipari mennyiségű por nem volt annyira nyerő.
Február révén a hideg elkerülhetetlen volt, viszont az itt-ott elhelyezett melegedő hordók némileg orvosolták ezt és egy kis „getto feeling”-et is csempésztek az egészbe. A megjelent versenyzők teljesen benépesítették a triál területét. Rengetegen voltak mind bringások mind pedig monociklisek. Ami a pályákat illeti főként itt is raklapból lettek felépítve, viszont voltak konténerek!, gumik és rönkök is. Sajnos a Kezdő és Kadét pályáit annyira nem tudtam megnézni, de azt láttam, hogy elég technikásra sikeredtek. A Junior és az Elit pályái meg nem voltak olyan nagyon nehezek viszont kreatívra és látványosra sikerültek. A szivacsgödrös szekció az nagyon tetszett, főleg a végén az a gerenda a magasban.
A gyors átöltözést követően már neki is láttunk a melegítésnek. Amikor megkezdődött a verseny hamar hosszú sorok alakultak ki a kevés pálya/ nagy kör szám miatt, ezért mindenhol egy kicsit többet kellett várni a megszokottnál. Tetszett viszont, hogy nem volt pontozó lap. Ez nem tudom mennyire könnyítette vagy nehezítette meg a bírók dolgát viszont versenyzői szempontból nem volt rossz. Én például többször is visszafordultam érte.
Mindent összevetve egy nagyon jó versenyt tudhatunk magunk mögött. A hideg ellenére is rengeteg indulóval, megfelelő hangulattal, és remek pályákkal. Annak ellenére, hogy ez volt életem első Elit versenye nem is sikerült rosszul, és valahogy ha visszagondolok az egész rendezvényre, csak jó érzések töltenek el. Úgyhogy köszönöm mindenkinek, aki segített ezt létre hozni és remélem sokszor fogunk még itt találkozni.
Horgos Attila
Most pedig jöjjön egy interjú Matyival:
Hogyan jött a felkérés, hogy rendezd meg ezt a versenyt?
Sötét, borongós szeles reggel volt… lábam még a takaró alatt, mikor a fény a résnyire nyitott szememen át hatolt az agyamig és csalogatta elő a tudatom, hogy visszatérjek alfából…. Ekkor csörrent meg a telefon…
-Pintye Tamás vagyok (mondta)… Persze ekkor még nem sejtettem, rá 1 hónapra mi vár rám majd Miskolc vasöntödéjének szocializmust idéző falai közt…
Hogyan zajlottak az előkészületek?
Mivel úgy alakult az év első versenyét kellett leszerveznem, semmit nem bíztam a véleltelnre… igyekeztem minél részletesebben kitalálni fejben(és papíron) a pályákat, helyszíni adottságoktól függetlenül.
Általános hogy az év első versenyére mindig rengetegen eljönnek, és lévén ez reg verseny, plusz se nevezési díjat, se egyéb versenyzésre jogosító papírt nem kértem… tudtam, hogy szinte mindenki el fog jönni aki csak él és mozog, kivéve persze azokat, akik nem akartak.
Pontozási rendszert kicsit átformáltam. Ezen a versenyen nem szekciólapon, hanem minden bírónál egy ellenörzőlapra történt a pontozás. Így a több száz kis papírfecni helyett kategóriánként egy-egy lapon gyűltek a hibák az adott versenyző neve mellé. Ez lényegesen egyszerűbb módja a hibapontok rögzítésének. (szerintem) 4×3 szekció, tehát 12 ilyen lapra volt szükség a hibák összesítéséhez. Valamint kategóriánként egy-egy, nagyon egyszerű Kijárat-bejárat tábla készült.
Sajnálom, hogy a díjazást nem tudtam az összes kategória első 3 helyezettjére kiterjeszteni. De 1 dolgot kértem tőletek “csokit” mégis sokan csoki nélkül érkeztek… ez legyen bünti. még ha nem is szándékos. (Sajnos így alakult)
Mi volt a legnehezebb?
Természetesen építeni. És persze kibírni az elviselhetetlen hideget. Aki ott volt, tudja mit jelent. Azért ez másfél napon át, reggeltől estig kikezdi az embert… Ha azt vesszük reggel lementem, 9-től hajnali 1-2 ig építettem, aludtam pár órát , aztán mégegyszer ugyanez. Próbáltam úgy felfogni, mint egy edzést, igaz vasárnapra fogytam 4 kilót, de ki tudok nyomni 3 raklapot a fejem fölé.
Hogyan értékeled a versenyt?
Hogy értékelem?
Nehéz kérdés, de úgy gondolom lehetett volna jobb is… Persze a visszajelzések eddig szinte kivétel nélkül pozitívak (aminek nagyon örülök). Remélem mindenki jól érezte magát, mert rengeteg munkám van benne.
Most úgy teszek, mintha nem tudnék semmiről, szóval: Az idei évre vannak még tervek?
Persze vannak terveink az idei évvel kapcsolatban, sőt 2011-re is, mind versenyek, és egyéb, a triált előrébb lendítő kezdeményezés (ezek nagy része nem publikus, majd a sportkiállításon tudhattok meg többet) De igyekszünk minél több, és ha lehet jobb közösségkovácsoló értékű összejövetel szervezésében segédkezni, hisz csak így lehet a sportunkból igazi versenysport.
A versenyhez még egy blog ide kattintva olvasható.
Karc is
Email this author | All posts by Karc





Köszönjük a beszámolót, és Matyinak ezt a nagyon sok fáradtsággal járó kitartó és elvtrárshoz méltó munkáját.
3 raklap kinyomva fej fölé ??? MÉG SZAVADON FOGLAK !!!!